Igaz hírek, lánybúcsú a Balatonon

Nem szoktam minden híreknek bedőlni, hiszen úgy szerzem az információimat, hogy különböző egymástól nagyon is független helyről olvasom őket, így véleményem szerint egy hiteles képet tudok kapni a világról. Nem is tudom megérteni azokat az embereket, akik csak egyféle híradást néznek, és csak arra tudnak hagyatkozni. Úgy gondolom, hogy nem kapnak reális képet, egyoldalúan lesznek informálva. A hírekből való tájékozódásnak is sokfajta módja van, például, hogy utána olvas a netes portálokon az ember, vagy éppen rádiót hallgat, Tv-t néz. Minden egyes informálódási pontnak megvan a maga varázsa. Mindenképpen jó, hogy ha több helyről jönnek a hírek. Amikor pedig megvan a leghitelesebb forrás, az igazán szuper. Olyan érzés ez, mint amikor lánybúcsút szerveztünk a barátnőmnek, és megtaláltuk hozzá a tökéletes programot.

Szerettük volna igazán különlegessé tenni az utolsó szabadon töltött napjait, ezért sokat gondolkodtunk azon, hogy milyen lánybúcsút szervezzünk neki. Nagy meglepetést szerettünk volna neki okozni, ezért is úgy döntöttünk, hogy az internetet hívjuk segítségül, és onnan szerzünk ötleteket, amely alapján el tudunk indulni. Nem is kellett sokáig keresnünk hiszen egy olyan remek lehetőséggel találtuk szembe magunkat, hogy még mi sem hittük el, mennyire szerencsések vagyunk. Tehát a lánybúcsú témánk/tematikánk rögtön meg is lett. Nem mással, mint hogy rátaláltunk egy remek cégre, akik vitorláshajókat adnak bérbe olyan alkalmakra is, mint most a mi lánybúcsúnk. Tehát nem is gondolkodtunk tovább a lányokkal, hogy mi is legyen a program, mivel megtaláltuk. A lánybúcsú, melyen nyáron részt fogunk venni, az a Balaton közepén fog zajlani.

Természetesen ezt még le kellett konkretizálni a céggel is. De minket a honlapjuk és az ott feltüntetett szolgáltatásaik nagyon is meggyőztek, ezért fel is vettük velük a kapcsolatot. A honlapra olyan szuper tartalmakat töltöttek fel, hogy könnyeden el tudtuk a barátnőimmel dönteni, hogy őket fogjuk választani. Hiszen egy lánybúcsú tekintetében olyan kedvező csomaggal álltak elő, hogy kérdés nem fért ahhoz, hogy oda megyünk. Tehát lesz pár óra vitorlázás a Balaton vízén. Természetesen kapitánnyal együtt lehet kibérelni a vitorlást, így nem nekünk kell megtalálni azt az embert, aki vezetni fogja nekünk a vitorlást. Ez is mekkora könnyebbség, hogy előre leszervezik számunkra. Majd a cég tud különböző kis feladatokkal is készülni, a mi feladataink mellé, így biztosan jó hangulat lesz végig a vitorlázás alatt.

Majd olyan csomagot is tudunk választani, hogy a hajó fedélzetén történjen az éjszakai alvás. Ezen programok valóban ellenállhatatlanok, és ténylegesen örök élményt biztosítanak majd. Így fel is vettük a céggel a kapcsolatot, akik nagyon kedvesen és maximális segítőkészséggel voltak felénk. Teljes mértékben a mi igényeinket szolgálták, és nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy főszezonban még volt szabad vitorlásuk arra az időpontra, mit mi kinéztünk. A programot és a vitorlás méretét mindvégig a lánybúcsún részt vevők létszámához igazítják. Tehát feleslegesen nem fizetünk majd többet egy nagyobb vitorlásért. Ez is egy nagyon szimpatikus hozzáállása a cégnek a szolgáltatást igénybe vevőkhöz.

Mi már alig várjuk, hogy a lánybúcsút a Balaton vizén egy vitorláson töltsük, és a menyasszony barátnőnk is nagy szeretettel és izgalommal fogadta a hírt, amikor is elmondtuk neki, hogy egy vitorlást béreltünk ki az ő napjára. Izgatottan várjuk, hogy kihajózhassunk a Balaton vizére a BalatonPRO cég segítségével.